Szüleim

7 éves koromig ide-oda csapódtam. Neveltek a kereszt szüleim, voltam intézetben, nevelő szülőknél, majd 7 évesen végleg a biológiai szüleimnél. Mivel nevelő szüleim szerettek, Őket tartottam igazi szüleimnek, így úgy éltem meg, hogy biológiai szüleimhez visszakerültem, hogy eldobtak maguktól. 8 évesen már bizonyos voltam arról, hogy igazi szülők nem bánhatnak úgy a gyerekükkel, mint a biológiaiak velem. 9 éves koromban az apám fél holtra vert, mert ételt loptam. Ott feküdtem a földön egyedül, levegőt is alig kaptam. Éreztem a vér szagát és ízét, fájdalom lepte el az egész testemet. Nem bírtam megmozdulni sem. Akkor szövetséget kötöttem a halállal. Onnantól átadtam életemet a halálnak. Ilyenkor ha másnap reggel lábra tudtam állni, akkor mentem iskolába, nagyon ritkán maradtam otthon egy napra verés miatt. Évekig harcoltam a tudattal, hogy akkor kik az én szüleim? Tudtam, éreztem, hogy azok nem lehetnek, akikkel együtt élek. Aztán egy nap elmentem a temetőbe, kerestem egy olyan sírt, ahol házaspár volt eltemetve, majd a sírra borulva, zokogva temettem el magamban az igazi, szerető szüleimet, akik soha nem léteztek.