Már napok óta alig ettem valamit. Éhes voltam nagyon, de tudtam, hogy ez nem tart sokáig, mert az éhség egyszer csak elmúlik, s utána jön a gyengeség, az hogy nehezen tudok koncentrálni, figyelni. Egy idő után még a szédülés is elmúlik. Legjobban a folyadék hiányzott. Abban reménykedtem, hogy este fürödhetek és akkor ihatok a fürdővizemből. Most lopni sem tudtam kaját, mert mindenki otthon volt, az ágyamban sem volt elrejtve egy fél száraz zsömle sem. Az volt minden reményem, hogy leengedjenek, legalább csak a kapualjba, mert akkor gyorsan lerohannék, be a kukatárolóba, s ott a kukából kereshetnék valamit, s a csapból, ahol a kukákat mossák, ihatnék is pár kortyot. De ezt mind gyorsan, mert anyám tudja, mennyi idő alatt lehet leérni a kapualja, s rájönne, hogy valahol máshol is voltam.
Néha nagy szerencsém volt, még a szünetek alatt is. Volt, hogy egészen a ház elé kimehettem, s olyankor a növényekből, s a virágok mézédes nektárjából lakmározhattam. Tudtam, hogy a fán lévő bogyókat nem szabad megenni. Jobb napokon egészen a szilvásig mehettem, ott aztán annyit faltam, hogy el is rontottam a gyomromat. A legek legje az volt, amikor a járdáról egy még ízletes rágógumit sikerült felkaparjak, akkor aztán igazán nagynak éreztem magamat. Nem foglalkoztam vele, hogy a kosz, homok recseg a fogam alatt.
Egyszer, karácsony után valaki kidobott egy csomó szaloncukrot, ami már több éves lehetett, mert betonkemény volt. De nem foglalkoztam vele, mert az íze semmihez sem volt fogható.
Néha otthonról is loptam kaját, de csak nagyon ritkán, mert mindig lebuktam. Nagymamám hozott házi lekvárt, s én egy egész üveggel elcsórtam. Több napig eszegettem. Volt, hogy napokig nem tudtam elővenni, s mire újra ehettem, már penészes volt a teteje, s kissé megsavanyodott, de én ezzel sem foglalkoztam. Minden falatért mindig nagyon hálás voltam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: